El Grecótól Rippl-Rónaiig

Legutóbbi célpontom ezúttal a múzeumok nagyágyújának számító Szépművészeti Múzeum volt, ahol a város szerte széles körben hírdetett El Grecótól Rippl-Rónaiig című kiállítást néztem meg egy kedves barátom társaságában. A plakátokra csak éppenhogy rápillantva, az emberben jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ugyan hol a közös találkozási pont El Greco (1541-1614) és Rippl-Rónai József (1861-1927) festményei között? Nos nem máshol, mint egy közös mecénás és műgyűjtő, Nemes Marcell személyében.

Rippl-Rónai József: Nemes Marcell portréja

Nemes Marcell ugyan a plakát alcímében is meg volt említve, azonban személyes vaksiságom miatt eltartott egy ideig, mire erre magam is rájöttem és értelmet leltem a két, viszonylag kevés kapcsolódási ponttal rendelkező festőgéniusz közti "rokonságban". Aki tehát szeretne ellátogatni erre a kiállításra, az készüljön fel arra, hogy a gótikus szárnyasoltártól kezdve a holland csendéleteken át Oskar Kokoschkáig mindenféle művész képével összetalálkozhat a termeket járva. A bányavállalkozásból meggazdagodott Nemes Marcell ugyanis szemmel láthatóan nem volt válogatós típus, ha műgyűjtésről volt szó. Rég feledésbe merült, több száz éves képektől kezdve az éppen akkoriban (XX. század elején) alkotó modern festőkig bezárólag igen sok művészt pártolt és vásárolta fel a képeiket olyan nagy számban, hogy ahhoz már több külföldi, többek közt egy hatalmas müncheni kastélyt is meg kellett vennie Nemesnek, hogy legyen hol tárolnia azokat.

No de nem szaladnék így előre, essen szó legelőször Nemes Marcellról, aki tulajdonképpen az egész kiállítás központi figurája annak ellenére, hogy nem művészként, hanem műgyűjtőként van jelen a tematikában. A kiállítás végig a személyére helyezi a hangsúlyt, így az egyes termeket járva mindig arról kaphatunk további információkat, hogy milyen képe(ke)t miért gyűjtött, mikor vette őket, hol cserélte el és mire, vagy éppen miért volt kénytelen túladni rajtuk, mivel a nagyszabású költekezéseit egy idő után nem tudta már finanszírozni, így végtére is az egész giganikus gyűjtemény szépen széthullott. Életrajzi adatokat most nem másolnék be ide, inkább a kiállítás alatt számomra legérdekesebb mozzanatokat összegezném vele kapcsolatban: Nemes Marcell műgyűjtői tevékenységét nagyjából 1904-től kezdve lehet nyomon követni és az ezt követő 1-2 évtizedben halmozta fel hatalmas méretű képgyűjteményét, amihez még egy sor antik, főleg görög váza is hozzájött, illetve kárpitok, bútorok és még sokminden más. De azzal is eldicsekedhetett, hogy Magyarországon elsők közt rendelkezett Picasso művel és igencsak bőkezűen adományozott a még frissen épült Szépművészeti Múzeumnak is.
De nem tudok elmenni amellett a kis ravasz, fondorlatos cselekedete mellett, mikor egy alkalommal (ha jól emlékszem, ebből tényleg csak egy volt) pénzért adta el egy művét a már említett múzeumnak. Később viszont szerette volna, ha továbbra is bőkezű adományozóként tartották volna őt számon, így inkább kifizette a festmény árát, hogy azt mondhassa, ajándékba adta. A barátom és az én arcomra is mosolyt csalt ez a kis trükkösködés, de hát szó mi szó, tényleg sokat segített a Szépművészetinek azért, hogy megalapozza a gyűjteményét, így nyugodt szívvel mondhatjuk: spongya rá!

Tulajdonképpen Nemes Marcell műgyűjtését szinte lehetetlen lenne minden részletbe menően kifejteni, annyira bonyolult volt, hogy mikor mit vett, hol, kivel cserélte és hogy vált meg tőle, hogy ezt a magam részéről nem is ragoznám itt tovább, inkább át is ugranék a gyűjtemény El Greco szekciójába, ami azt hiszem sokakat izgat, hiszen egy igen nagy névről van szó. Még mielőtt lelepleződött volna a nagy titok, hogy hogyan is tudott egy magyar ilyen könnyedén El Grecókat halmozni, bennem már meg is fogalmazódott az a sejtés, miszerint ennek oka csakis az lehetett, hogy Nemes idejében (tehát nagyjából 100 éve) a világhírű manierista festő még egyáltalán nem volt akkora nagy név. És igazam is lett, Nemes Marcell egyfajta újrafelfedezője lett El Grecónak, ami persze biztos sarkítás, de tény, hogy ma már kissé nehezebben menne a görög származású festő képeinek ötösével való gyűjtése, mint egy évszázada. Számszerint nem tudom pontosan, hágy El Greco mű van most itt kiállítva, de három jelentős festménye is megtekinthető, mégpedig a Krisztus az Olajfák hegyén, a Krisztust megfosztják ruháitól és a Bűnbánó Magdolna című képek (lentebb láthatók, sorrendben):

El Greco mellett nem tudok úgy elmenni, hogy ne írjam le, én miért is kedvelem, mert tény és való, hogy egyáltalán nem hagynak hidegen az ő képei sem, noha a manierizmus a maga nyakatekertségével viszonylag nehezebben ragad el. A művészettörténetben kevésbbé jártasaknak írnám le, hogy a manierizmus egyfajta átmenet volt a reneszánszból a barokkba, a szó a "manír" kifejezésből eredeztethető modorossága okán, ami elsősorban a komponálás kötöttségének felbomlásában, arányaikban torzuló alakokban és gyakran furcsa hatást keltő, túlzsúfolt jelenetekben és kompozíciókban jelenik meg. El Greco még ezen belül is egészen egyedi képi világgal bírt, néhol olyan expresszíven jelenített meg, hogy azt akár egy XX. századi festményen sem találnánk furcsának. Mint ahogy Rembrandt színe a barna, Van Gogh-é a sárga volt, úgy El Greco is szívesen használt néhány rá jellemző árnyalatot, mint például egy egészen harsány fűzöldet, amiről sajnos nem igen találtam értelmes replikát az interneten, de talán ide kattintva lehet látni egy ilyen tipikus El Grecós színvilágot, amit én különösen kedvelek.

A gyűjteményben szépszerivel szerepeltek XVII. századi holland csendélet festők képei is, például Abraham van Beyeren halakat ábrázoló csendélete, ahol a festő még némi rákász-halász életképet és becsempészett a háttérbe:

Nemes Marcell a modern irányzatokat is éppúgy kedvelte, mint a realisztikus csendéleteket vagy a szentképeket, erre utalhat az a tény, hogy Picasso képet is vásárolt, mint ahogy azt már említettem feljebb. Az osztrák Oskar Kokoschka még egy portrét is készített a mecénásról, aki azonban nem éppen volt elégedett az elkészült művel...

Oskar Kokoschka: Nemes Marcell portréja

A külföldiek mellett pedig tekintélyes mennyiségű magyar festményt is birtokolt Nemes: Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Vaszary János, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Kernstok Károly, Márffy Ödön, de még Mányoki Ádám híres II. Rákóczi Ferenc portréja is látható volt, hogy csak néhányat említsek a hosszú sorból.

Szinyei Merse Pál: Műterem

Mindent összegezve Nemes Marcell műgyűjtői és mecénási tevékenysége valóban monumentálisnak tekinthető. Feledésbe merült művek és művészek kerültek újra rivaldafénybe, szányaikat bontogató fiatal festők kaptak rajta keresztül támogatást, míg a Szépművészeti Múzeum is gyarapodhatott tekintélyes pénzösszegekkel és nem egy értékes művel. Egyetlen baj csak az, hogy az 1930-as évekre a gyűjtemény szinte teljesen szétesett, elkerült Nemestől, így nem is volt olyan egyszerű feladat rekonstruálni az eredei anyagnak legalább ezt a "kis" részét.
A kiállítás elsősorban azoknak lehet igazán érdekes, akik hozzám hasonlóan nem túl válogatósak stílusok terén és képesek a nagy csindradattával beharangozott művek közti "töltelékanyagot" is élvezettel megnézni és megpróbálni megfejteni azt, vajon mi hajthat egy műgyűjtőt, mikor egy ilyen sokszínű gyűjteményt próbál összehozni, bővítgetni...