Hősök, királyok, szentek

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállításának úgy gondolom nem várt (negatív?) reklámot hozott a jelenlegi politikai atmoszféra és a néhány napja a kiállítás előtt gyülekező tüntetők tábora. Mielőtt ezen a ponton bármiféle irányba való fordulást várna tőlem a kedves Olvasó, már az elején megjegyezném, hogy a kiállítás ominózus részlege, amelyben kortárs művészek próbáltak reflektálni a magyar történelem eseményeire, nos ezt a kiállítást időhiány miatt nem tudtam már megnézni, így szerencsémre legyen mondva, de feldolgozandó élmények híján mentesülök az ítélkezés terhe alól. A továbbiakban sem foglalkoznék a kiállítást illetően aktuálpolitikával, mint ahogy azt más vonatkozásban sem teszem, így máris áttérnék magára a "nem kortárs" részlegre, ahol ellenben sok népszerű munkával lehet találkozni, egy helyen összeszedve.

Azért írom, hogy egy helyen, mert külön-külön azt hiszem sokunknak volt szerencséje már az Egri nőkhöz Székely Bertalantól vagy Madarász Viktor, esetleg Benczúr Gyula ismert képeihez, de Borsos József Nemzetőrével is sokadjára futhatott össze a pesti múzeumokat járó műkedvelő. Ha máshol nem, szinte minden valamire való általános-és középiskolai könyvben felbukkannak ezek a festmények, mint illusztrációk. Éppen ezért a kiállítás legfontosabb célközönségének én inkább a kisiskolásokat jelölném meg, akik most kezdenek a történelemben elmélyülni és mindehhez egy könnyen emészthető, látványos képtáron át szeretnének közelebb kerülni. Nekünk, felnőtteknek egyéni ízlés alapján mérve lehet skálázni, hogy a romantikus, történelmi festészet mennyire áll közel a szívünkhöz, hogy ki miért nézi meg ezt a kiállítást. Ezen a ponton kikerülhetetlenül személyeskedésbe kell, hogy fulladjak, mivel ez a típusú festészet valójában kevésbé áll hozzám közel (családi program keretében látogattam el a kiállításra). De mint a művészet általános pártolója, mélyen fejet hajtok romantikus festőink előtt is. Kedvenc még így is akad, nevezetesen Madarász Viktor, akit a stílus legeredetibb képviselőjének tartok. Szerencsére bőven van tőle itt kép, méghozzá a legismertebb munkái, így ennek kifejezetten örültem, hogy volt szerencsém élőben is látni a legjobbjait.

Madarász Viktor: Hunyadi László siratása

De nem mélyülnék még el ennyire a részletekben, hiszen magának a kiállításnak a felépítéséről még nem ejtettem szót. Az egyes termek képanyagát igyekeztek történelmi koronként elrendezni: török idők, reformkor, vagy épp a Hunyadiak. A festmények mellett a témához köthető szobrokkal, leginkább mellszobrokkal is lehet találkozni (például Izsó Miklós vagy Ferenczy István műveivel). Az egyes termek falán pedig a témához leginkább illő Himnusz és Szózat részletek olvashatóak. Egy kisebb teremben kapott helyet a Himnusz kéziratának másolata, eredeti, Mária Terézia kora béli dokumentumok, a Szózathoz készült kották és a több száz éves Magyarország térképek. Egyedül az volt zavaró az elrendezésben, ahogy a termek kissé talán követhetetlenül voltak elszórva, én legalábbis némi felesleges bolyongásra kényszerültem, de nem kizárt, hogy ez pusztán személyes észrevétel. Hibaként viszont mindenképpen felróható, hogy Vastagh György Széchenyi Istvánt ábrázoló festménye mellől teljes egészében hiányzott a névtábla (vagy ha mégis volt, arra mi nem bukkantunk rá...).

Vastagh György: Széchenyi István

Mindenképpen érdemes a termeket járva elgondolkodni azon, hogy a festmények milyen kor szülöttei is, ugyanis elsősorban ezen keresztül kapunk képet a még régebbi múlt eseményeiről és így arról a jelenről is, amiben a képek készültek. Ez a jelenség mindig is megfigyelhető volt a művészetben és később még a film feltalálásával sem tűnt el teljesen. Hogy egy közismert példát mondjak, A tizedes meg a többiek című 1965-ös magyar film bár a második világháború végnapjait próbálta komédiába csomagolva bemutatni, mégis nekem többet mesélt 1965-ről, a forradalom utáni kemény évekről és az élénk szovjet propagandáról.

A kis kitérő után vissza is kanyarodnék a kiállítás képeihez. Hogy miért is vagyunk kénytelenek 100-150 éves képekből megtudni a régmúlt nagy eseményeit? Ennek több oka is van, az egyik, hogy a török pusztítás és uralom miatt nyugathoz képest kevesebb kiindulási pontot adó festményünk maradt fenn a XVII. századból és az azt megelőző korokból. De ennél sokkal fontosabb tényező volt maga a XIX. századi Magyarország helyzete. Számos történelmi esemény hatott akkoriban a magyarságra, aminek fényében (vagy épp árnyékában) fontos lett feleleveníti a múlt dicsőségeit vagy tragédiáit és történelmünk nagy alakjait. A skála igen szélessé vált, a dicsőbb múltat csöndben sirató hangulattól kezdve a Milleniumra készülő hazafias büszkeségig. Itt pedig elváltak az utak, hogy ki miképpen tudta saját vízióit a múlttal vegyítve vászonra vinni. Míg Benczúr Gyula és Székely Bertalan gyakorta élt teátrális tömegjelenetekkel, addig Madarász Viktor festményei sokkal nyugodtabbak és életkép-szerűbbek lettek, kevesebb alakkal. És pont ez az, ami miatt felé húz a szívem, mert az a fajta letisztultság, ami a képeit jellemzi, nálam többet tud a témákhoz hozzáadni, mint a túlfokozott drámaiság.

Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben

Székely Bertalan: Egri nők

A végén megemlíteném a kiállítás egyik nagy attrakcióját, a hatalmas méretű Honfoglalás című pannót Munkácsy Mihálytól. Nem csak a téma, a kép mérete és egyik legnagyobb festőnk neve adta meg a kellő reklámot, hanem az a tény is, hogy ez a festmény már nagyon rég volt kiállítva a nagyközönség előtt, ideje nagy részében az Országházban állt - ahova eredetileg is szánták.

Munkácsy Mihály: Honfoglalás (részlet)

Hiába az ujjongás, a kép mégis könnyen ellentmondások és kérdések célpontja lehet. Tudván, hogy Munkácsy nem igen festett magyar történelmi képeket, ezért én úgy éreztem, ezen a késői munkáján nem is tudott ehhez a témához igazán többet hozzáadni. Amint az ember elolvassa a képhez tartozó leírást és rájön, hogy számos, Munkácsy korából származó ismert személy van elrejtve a kép jobb oldalán, automatikusan ezeket kezdi el keresni (még maga Munkácsy is feltűnik a festményen). Árpád alakja és a kép egész bal oldala valahogy el is vész a nagy keresgélés közepette és emellett szinte el is törpül az a tény, hogy a festmény a szlávok behódolását igyekszik bemutatni (ami akkor is, ma is negatív visszhangok gerjesztője volt a szlávok részéről). Így nem győzött meg a kép arról, hogy Munkácsy fő műveként tekintsek a Honfoglalásra, a szintén monumentális Krisztus-trilógia véleményem szerint továbbra is felülmúlja a Honfoglalást.